A tervekről a tagállamok védelmi minisztereinek október 8-ikai brüsszeli tanácskozásán kívánnak dönteni. Az Oroszországgal kiéleződött viszony miatt a NATO hónapok óta erősíti védelmi infrastruktúráját a szövetség keleti területein. Már döntés született parancsnoki központ létesítéséről mindhárom balti államban, valamint Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. E központoknak jövő év júliusára alkalmazhatóvá kell válniuk. Az új parancsnoki központok tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyorsbeavatkozású erő esetleges bevetésekor. NATO-források szerint a nyugati katonai szövetség a Krím félsziget jogellenes orosz bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása nyomán egyértelmű jelzéssel kívánja figyelmeztetni a terjeszkedő törekvéseket tápláló moszkvai vezetést arra, hogy az észak-atlanti szervezet megvédelmezi valamennyi tagállamát.
Parancsnoki központot hozna létre Magyarországon a NATO
A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában - közölte pénteken a német médiának adott nyilatkozatában az atlanti szövetség egyik szóvivője.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.