Erősen indított Kósa Lajos: bíróságon támadnák meg az EU-s kvótarendszert

"A kvóta a semminek a semmije, viszont rendkívül ártalmas" - mondta az új frakcióvezető, aki szerint abszurd, hogy 120 ezer menekültet akarnak elosztani, miközben idén eddig 300 ezer érkezett. Kilátásba helyezte: Magyarország az Európai Unió bíróságán is megtámadhatja a menekültkvótát.

  • MTI MTI
Erősen indított Kósa Lajos: bíróságon támadnák meg az EU-s kvótarendszert

A kötelező kvótarendszer bevezetése elleni fellépésre kéri fel a kormányt a Fidesz-KDNP-frakció - közölte Kósa Lajos, a Fidesz új frakcióvezetője hétfőn.

Mint mondta, a kormánypárti képviselőcsoport arra kéri a kabinetet, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kötelező európai kvótarendszer ne valósuljon meg. A lehetséges eszközök között említette az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást. Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a szlovák kormány már bejelentette: az EU-bírósághoz fordul.

Az Európai Unió 120 ezer illegális bevándorlót osztana szét a tagállamok között - idézte a korábbi brüsszeli döntést Kósa Lajos. A magyar kormánypártok ezt elutasító álláspontját egyrészt azzal indokolta: senki nem hatalmazta fel az EU-t a tagállamok önrendelkezésének elvonására az ügyben, hogy kik lakhatnak az adott országban. "Minden országnak alapvető joga meghatározni, hogy kik az állampolgárai, hogy kiket enged be a területére" - hangsúlyozta.

MTI / Beliczay László

Másrészt - folytatta - a Fidesz-KDNP azért is abszurdnak tartja a kvótarendszer tervét, mert míg az 120 ezer illegális bevándorló szétosztásáról szól, addig csak Magyarországra az idén több mint 300 ezer migráns érkezett.

"A kvóta a semminek a semmije, viszont rendkívül ártalmas, mert a kvótáról szóló vitát egyenesen meghívólevélnek értékelték a bevándorlók és azok a nemzetközi bűnszervezetek is, amelyek az embercsempészetet szervezik" - fogalmazott a frakcióvezető. 

Közölte: Magyarország álláspontja szerint az EU-nak meg kell védenie a határait, és a probléma gyökerénél kell politikai megoldást elérni. Bombázással nem lehet megfékezni a migrációs áradatot - mondta kérdésre.

Kósa Lajos a kvótarendszerről való népszavazás lehetőségét - kérdésre válaszolva - elvetette, mivel az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni. Egy másik felvetésre azt is mondta, hogy a világkvóta terve teljesen más, mint az európai, mert előbbi önkéntes lenne.

Kósa Lajost arról is kérdezték, hogy az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, azaz Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését. A fideszes politikus ezt úgy kommentálta: a liberálisok bevándorláspártiak, és politikai bosszúhadjáratot indítanak azok ellen, akik nem értenek egyet velük.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.