szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Átadták szerdán a felújított Nyugati teret Budapesten. A lepukkant aszfaltot díszburkolatra cserélték, átépítették az aluljáróba vezető lépcsőt, és nagyobb lett a zöldfelület.

Az átalakításkor lebontották a téren lévő áruház külső lépcsőjét, az aluljáróba vezető lépcső pedig keskenyebb és rövidebb lett. Egy úgynevezett kiülős lépcsősort is kialakítottak. A tér tágasabb, és az új burkolatnak köszönhetően világosabb lett. Felújították a gépészetet, köztük a vízjátékot is. A korábban modernizált óra a helyén maradt, és díszkivilágítást kapott.

A tér felületei antigraffiti bevonatot kaptak, és hamarosan négy újabb, nagyfelbontású térfigyelő kamerát helyeznek ki. A felújítás öt hónapig tartott, és 509 millió forintba került. A tervek között szerepel, hogy gyalogátkelőt alakítanak ki a Bajcsy-Zsilinszky úton – hangzott el az átadáson.

MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!