Kovács Ágnes a halhatatlanok között

Ötvenezer néző előtt beiktatták az Arizona State University halhatatlanjai közé Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót.

  • MTI MTI
Kovács Ágnes a halhatatlanok között

Kovács Ágnest, aki 2001 és 2005 között volt az arizonai egyetem úszócsapatának tagja, 50 ezer néző előtt iktatták be az intézmény halhatatlanjai közé - írta az MTI.

A magyar úszónő 2005-ben szerzett amerikai diplomát marketing és kommunikáció szakon. Végzős hallgatóként az egyetem legmagasabb kitüntetésében részesült négyéves kimagasló tanulmányi és sporteredményei elismeréséül.

Az egyetemi úszócsapat tagjaként több egyetemi és NCAA-rekordot úszott, valamint amerikai bajnoki címet is szerzett, 200 yardos mellúszásban pedig jelenleg is ő tartja az egyetemi csúcsot.

"Jó újra itt lenni Arizonában. Nagyon jól telt az a négy év, amikor itt tanultam és úsztam. Felfoghatatlan, hogy milyen gyorsan megy az idő. Nagyon furcsa érzés, hogy amikor hazamentem innen, szinte még kislány voltam, ma meg már egy négyéves kisfiú boldog anyukája lehetek" - mondta az MTI-nek Kovács Ágnes.

"Több kitüntetésben is részesültem az évek során, de ez a mostani azért más, mert egyszerre ismeri el azt a két dolgot, ami mindig is kiemelten fontos volt számomra: a sportban és a tanulásban elért eredményeimet" - tette hozzá.

Kovács Ágnes második diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte közgazdász-szociológus szakon. Jelenleg a Testnevelési Egyetemen doktori tanulmányait végzi, ahol óraadó is egyben.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.