Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Egy ideig nem tér vissza az eső, viszont szerdától többórás napsütésre készülhetünk, aránylag jó idő lesz a hosszú hétvégén is.
Kedden eleinte túlnyomóan borult idő lesz, majd késő délután nyugat felől már felszakadozik a felhőzet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Kezdetben még többfelé lehet eső, zápor, a késő délelőtti óráktól viszont előbb délen, majd másutt is fokozatosan megszűnik a csapadék, legkésőbb északkeleten áll el az eső. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúl északi felén néhol viharossá fokozódik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 6 és 11 fok közé hűl le a levegő.
Az előrejelzések szerint egy darabig vége a kiadós esőknek, szerdától jó ideig nem lesz számottevő csapadék az ország túlnyomó részén – tette hozzá az OMSZ. Az alábbi ábrán az összegzett csapadék-előrejelzés látható kedden 11 óráig.
Szerdán a legtöbb helyen már több órára kisüt a nap, a felhőátvonulásokból legfeljebb csak elszórtan, elsősorban északon alakulhat ki futó zápor – írta távolabbi előrejelzésében az idokep.hu meteorológiai portál. A Dunántúlon szeles marad az idő. Hajnalban 1-7 fok várható, de helyenként talaj menti fagy is előfordulhat, délután pedig 11-14 fokra van kilátás.
Csütörtökön többórás napsütésre készülhetünk, csapadék már sehol sem várható. Élénk, helyenként erős lehet az északi, északkeleti szél. A hideg hajnalt követően délután 11-15 fok várható.
A hosszú hétvégén csapadékmentes, csendes, őszi időre készülhetünk többórás napsütéssel, hajnali pára- és ködfoltokkal. A reggelek csípősek lesznek, néhol talaj menti fagy is lehet. Délutánonként 13-15 fok körül alakul a hőmérséklet, időnként feltámadhat a szél.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.