Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Jogerősen is meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását a bíróság január 25-ig - közölte a Blikk.
Eldőlt, hogy Galambos Lajos valóban börtönben tölti a karácsonyt és január végéig előzetes letartóztatásban marad – írta a Blikk. A lapnak a zenész ügyvédje, Berényi András is megerősítette a hírt, és hozzátette, hogy a család elkeseredett a döntés miatt.
A járásbíróság szeptember 24-én rendelte el egy hónapra a Lagzi Lajcsi néven ismert zenész és két társa előzetes letartóztatását, majd fellebbezésük nyomán október 2-án a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette a feleség elleni kényszerintézkedést.
Október végén három hónappal meghosszabbították a lopással és vesztegetéssel gyanúsított zenész és társa előzetesét, most pedig ezt a korábbi döntést hagyta jóvá a törvényszék.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.