„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az évszakhoz képest melegebb időre ébredhetünk, de az esős, szeles időben könnyebb megfázni. Szerencsésebb tájakon azonban rövid időre a nap is kisüthet.
Kedd reggel az ország nagy részén erősen felhős, borult időre ébredhetünk, helyenként kisebb eső továbbra is kialakulhat. Nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet – írja az Időkép. Továbbra is többfelé erős, az ország északi, északkeleti felén viharos lehet a nyugatias szél. A legalacsonyabb hőmérséklet +2 és +8°C között alakul. Napközben változóan, gyakran erősen felhős lesz fölöttünk az ég, borongós tájakkal is találkozhatunk, de helyenként hosszabb-rövidebb napos időszakokra is van kilátás. Elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor. A nyugati, északnyugati szelet többfelé erős, az ország északi felén viharos lökések kísérhetik. Igen enyhe levegő áramlik fölénk, a csúcshőmérséklet 10 és 16°C között alakul.
Szerda reggel nyugaton, délnyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet, máshol erősen felhős, borongós időre van kilátás. A Dunántúl északi felén kezdetben gyenge eső még előfordulhat. A légmozgás veszít erejéből, de a Dunántúl északi felén még előfordulhat élénk északnyugati széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet +1 és +8 fok között alakul.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.