A vádhatóságot képviselő ügyész perbeszédében szimbolikusnak nevezte, hogy 59 évvel azután mondhatja el vádbeszédét, hogy a vádlott és társai utasítást adtak a kegyetlen megtorlásokra. Biszku perét új eljárásben simét elsőfokon tárgyalják. Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.
Az ítéletet júniusban a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság, felderítetlenség miatt hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította a feleket. Az ítéletet Polt Péter legfőbb ügyész illette kritikával, mondván a másodfokú bíróság törvénytelenül járt el, ugyanis szerinte az elsőfokú ítéletben nem kifogásoltak semmilyen eljárási hibát, ezért a Kúiához fordult.