Fotó: Horgászni ment, majd eltűnt egy tóalmási férfi

Szeptember 19-e óta nem tudják, hova tűnt a tóalmási Oldal Zsolt Csaba. A 39 éves férfit már a rendőrség is keresi.

  • hvg.hu hvg.hu
Fotó: Horgászni ment, majd eltűnt egy tóalmási férfi
police.hu

A Nagykátai Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Oldal Zsolt Csaba tóalmási lakos eltűnése ügyében – olvasható a rendőrség honlapján.

A 39 éves férfi szeptember 19-én 23 óra 30 perc és szeptember 20-án 0 óra 10 perc közötti időben Szigetszentmiklós, Lakihegy külterületi részén lévő Duna partszakaszról horgászat közben ismeretlen körülmények között eltűnt és azóta életjelet nem adott magáról.

Oldal Zsolt Csaba körülbelül 176 centiméter magas, 85-90 kilogramm testsúlyú, erős, kissé pocakos testalkatú. Barna hajú, feje felül kopaszra borotvált, szeme kék színű. Szája bal oldalán függőleges irányú heg látható.

A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható Oldal Zsolt Csaba tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést személyesen a Nagykátai Rendőrkapitányságon, vagy telefonon a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

vélemény

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?