„Újabb elemként szőnyeg-szövő és csuhé-fonó képzést szerveztünk, helyi és a környező településekről érkező álláskeresők és gyesen lévők részvételével. A kukoricacsuhét a kézműves program keretében dolgozzuk fel, amely a tavalyi évben és egyúttal a tavalyi évben felújított (sic!) parasztház díszéül szolgál, amely a közösségi rendezvényeknek tud helyszínt biztosítani.” Nagypall község számol be eképpen a közmunka helyi megvalósulásáról a Belügyminisztérium közfoglalkoztatást propagáló új kiadványában. A 2015 végén megjelent 140 oldalas, színes, fényes papírra nyomott munka teljes címe: Közfoglalkoztatás Magyarországon 2014-2015, felcím: A közfoglalkoztatás jó gyakorlatai.

Vagyis ide tényleg csak az került be, ami jó. Véletlenszerűen felütve máris szembejön Mezőtárkány, amely a közmunkásoknak hála egyfajta dizájnforradalmon mehetett át: itt ugyanis szakmányban gyártják a kopjafákat, gipsztárgyakat, rongyszőnyegeket, amelyeket egyrészt képekkel ellátott katalógusból próbálnak értékesíteni (csak sejteni lehet, mekkora sikerrel), másrészt „elsősorban a helyi igényeket igyekszünk kielégíteni” (kopjafát minden kertbe, rongyszőnyeget a nyári konyhába!).

Egyre csak nő az önbecsülés

Anélkül, hogy ironizálnánk, ebben a kiadványban minden csodás. Írja is a felelős kiadó, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a közmunka bevezetésének hatására "javult az emberek munkamorálja, egészségi állapota, csökkent az iskolai hiányzások száma, és javult a közbiztonság is". Az ok-okozati összefüggést nem tárja ugyan fel a felelős kiadó, inkább dagad a büszke magyar mell: "Elmondhatjuk, hogy a települések összképe sok tekintetben meghaladja már a nyugat-európai színvonalat is".

Trizs

Túry Gergely

Néhány apróságra azért nem tér ki, például, hogy a közmunkás miért nem lehet élvezője az új lakástámogatási rendszernek, vagy hogy a tankötelezettség korhatárának csökkentésével mind több család kiveszi 16 évesen az oktatásból a gyerekét, hogy közmunkásfizetésével támogassa a családját. Pintér azzal nyugtat, hogy az egész csak addig marad így, amíg a piacgazdaság keretein belül nem érhető el a teljes foglalkoztatottság.

A közmunka tehát átmeneti eszköz, olvashatjuk sokadjára, ám e ponton kénytelen vagyunk elszakadni kicsit e fölöttébb optimista kiadványtól, és összevetni: célt, eredményt és átmeneti jelleget. Ez nyilvánvalóan akkor lenne így, ha valóban át tudna csatornázni tömegeket (2-300 ezer embert) a versenyszférába.  Ez azonban eddig nem sikerült neki, erről árulkodnak az MTA kutatásai is: a 2011-12-ben regisztrált 517 ezer közmunkás fele fél évvel később ismét regisztrált munkanélküli lett, 34 százalék közmunkás volt továbbra is, és csak 13 százaléka tudott elhelyezkedni a versenyszférában. És ami még ennél is nagyobb gond: ez az arány 2015 novemberére sem nőtt nagyobbra – ilyen jellegű számvetés persze hiányzik a kiadványból.

Eztán jön a kilépés a piacra

Hoffmann Imre, a közmunkáért felelős helyettes államtitkár sem szerénykedik, úgy véli, a közfoglalkoztatás „foglalkoztatás bővítés (sic!), állami munkahelyteremtés, vidékfejlesztés, településfejlesztés is egyben”, a közfoglalkoztatottak „önbecsülése növekszik (...) a munkaerő-piaci képzéseken, tréningeken megszerzett ismeretek birtokában a közfoglalkoztatottaknak nagyobb az esélyük a (…) munkaerőpiacra való kilépésnek”. Hogy mennyivel nagyobb, azt ő sem boncolgatja, minek is.

Arról meg, hogy ez a tréning miről szól, egyszer Orbán Viktor értekezett egy parlamenti kérdésre válaszolva: „Azt javasolom önnek, hogy ha tudni akarja, milyen a magyar valóság, akkor menjen el egy ilyen téli képzési programra, és nézze meg, hogy mire tanítjuk ott az embereket: írni, olvasni és alapvető civilizációs funkciókra.” Három év alatt egyébként a közfoglalkoztatás képzési programjaiban (Újra tanulok projekt) 183 831 fő tett szert új ismeretekre, ami jó, még ha az alapkészségek fejlesztésére a jövő generációi esetében is jobban kellene ügyelni – a közoktatás keretein belül.

Székkutas

Túry Gergely

Energiafűz, bivalyok, krumpliválogatók

Az első 40 oldal köszöntői és bátorító összefoglalói után következik 100 oldalon maga "az élet". A jó gyakorlatok között felsorolt mezőgazdasági projektek, megújuló energiaforrásokat használó energetikai vagy helyi sajátosságokra épülő vállalkozói programok valóban mintául szolgáló kezdeményezésnek tűnnek. Igaz, arra nincs utalás, hogy az ilyen jellegű projektek az összes közmunka hány százalékát teszik ki, vagy hogy alapvetően a járdasöprögetés, favágás, árokásás a jellemző közmunka.

A "jó gyakorlatok"-fejezetben a  közfoglalkoztatotti programokban leginkább érintett, hátrányos helyzetű régiók kistelepüléseinek a polgármesterei a megszólalók. (Ki is mesélhetné el mindezt illetékesebben?) Kicsit monoton olvasmány, de az kiderül, hogy ma egy hátrányos helyzetű faluban utcabútorokat, buszmegállókat és betonelemeket előállítani a legmenőbb dolog, és sehol sem mondanak le (miért is tennék?) a növénytermesztésről és állattenyésztésről.

Buzsák

Túry Gergely

Itt is található örvendetes és tényleg példamutató eset, mint Cserdi községé, ahol a 2006-os 98 százalékos munkanélküliséget sikerült letornázni – ám ezekből a beszámolókból sem derül ki, hogy pontosan mi köszönhető a közfoglalkoztatásnak, mi a vezetők rátermettségének, szívósságának, elfogadottságának.

Almáskamaráson a varrodában a közmunkások a Start a munkába-programban résztvevők munka- és védőfelszerelését készítik el, de a közintézmények „lakástextillel történő szebbé tételéhez” is hozzájárulnak. Gyomaendrődön is nagy siker a textil, a munkaruhák mellett a kerékpárra szerelhető vászon tárolókra van kereslet. Csabacsűdön szintén buszmegállókat építenek (ebben tényleg piszok jó az egész ország), ők ráadásul ebből már értékesíteni is tudnak, kérdés, persze, hogy kinek, ha ez a műfaj annyira népszerű máshol is. De említsük meg azt is, hogy Vésztőn burjánzanak az „energiaültetvények”, ami biomasszakazánok fűtéséhez adnak alapanyagot, Arlón pedig nagy sláger a batáta.

"Nagy örömmel"

Sok egyébként a lelkes település, Szegilongon elérték például a teljes foglalkoztatottságot, Viss pedig nagy örömmel vett részt a megyei közfoglalkoztatási kiállításon. Amúgy általában minden település beszámolójában szerepel egy „nagy örömmel”, „a folyamatos fejlődésnek köszönhetően” vagy a „jelentős előrelépés”-szerű kifejezés. Nem lehet elmenni a páratlan, gazdagon felhasznált képanyag mellett: szuper, ahogy Tiszatarjánon elégedetten úszkálnak a bivalyok az úsztatóban, Székkutas közmunkásai pedig futballcsapat-pózban ülnek ki a megtermelt burgonyahalmok elé, kezükben a saját készítésű cirokseprűkkel.

Kemenesmagasi

Túry Gergely

Az illusztrációért adható fődíjért azonban nálunk két település indulhat: Buzsák egy répával teli terem szélén szerényen meghúzódó közmunkáscsapat, Kemenesmagasi pedig egy fűtetlen szobában burgonyát válogató csoportocska fotójával pályázik a díjra. Mindkettő – még egy propagandakiadványban is megbújva – elárulja, hogy mégsem olyan lélek- és önbecsülésemelő dolog a közmunka.