Változások lesznek a honvédelmi tárcánál

Simicskó István miniszter megszüntetné a közigazgatásban és a vezérkarban található párhuzamosságokat, csökkentené a bürokráciát és egy ideológiáktól maximálisan mentes szervezetet szeretne létrehozni.

  • MTI MTI
Változások lesznek a honvédelmi tárcánál

Változások lesznek a honvédelmi tárca működésében, mert csak így érhető el a két fő célkitűzés: a gyorsaság növelése és a bürokrácia csökkentése – mondta a Magyar Hírlapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban a honvédelmi miniszter.

Simicskó István úgy fogalmazott: lényeges a közigazgatásban és a vezérkarban található párhuzamosságok megszüntetése és a bürokrácia csökkentése. Szavai szerint az így felszabaduló erőforrásokat és pénzt fontosabb irányokban és helyeken lehet hasznosítani.

MTI / Mohai Balázs

A miniszter arra is kitért, hogy tervei között szerepel egy ideológiáktól maximálisan mentes szervezet létrehozása, amely a korábbinál is hatékonyabb módon kívánja megszólítani a fiatalokat. Többek között az is felvetődött, hogy a 18. életévüket betöltött fiatalok önkéntes alapon egy hónapos alapkiképzésben vehessenek részt, ami után szabadon dönthetnek arról, hogy azt folytatják-e vagy sem – közölte.

A honvédelmi tárca vezetője nemzetközi jelenségként említette, hogy az általános hadkötelezettség megszüntetésével különböző militáns szervezetek jelentek meg. Úgy fogalmazott, hogy ha valahol nincsen rend, ott előbb-utóbb feltűnnek a szinte kizárólag pártpolitikai alapon létrejött, létrejövő gárdák és védelmi formációk, amelyek a hamis biztonság tudatával kecsegtetnek és nem egyszer az alapvetően tisztességes, jó szándékú embereket is félrevezethetik – olvasható a Magyar Hírlapban.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.