Az erzsébetvárosi rendőrség tette közzé a videót, amelyen két fiatal egy Szövetség utcai étteremből két darab televíziót, két darab laptopot és két üveg szeszesitalt lopott el, majd nagyjából négy térfigyelő kamerának is „megmutatták” az árut.
Négy nappal később le is kapcsolták őket.
Érdemes megnézni a hét lúzerei videót, ezúttal Erzsébetvárosból
A VII. kerületben zsákmányolt J. Arnold és Zs. Attila. Azt nem lehet állítani, hogy túlzásba vitték az óvatoskodást.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.