Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség azzal a 23 éves fiatalemberrel szemben, aki ittas állapotban egy házi készítésű sarlóval azért támadt az élettársára, mert azt hitte, hogy rajtakapta, mikor éppen megcsalta őt.
A Heves Megyei Főügyészség közleménye szerint a 23 éves vádlott kilenc éve élt együtt a sértettel, de kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes: gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta élettársát, aki emiatt néha napokra elköltözött tőle.
2015. július 11-én spontán családi összejövetel alakult ki Bükkszenterzsébeten, az utcán, az élettársak által is lakott ház előtti területen, ahol a jelen lévők zenét hallgattak, a felnőttek italoztak. Délután az ittas állapotba került vádlott összeveszett az élettársával, akit előbb szidalmazott, majd a lakrészükben többször megütött, megrúgott, illetve a hajánál fogva rángatott, azután magára hagyott, mivel egy barátjával átbiciklizett a közeli Tarnaleleszre, ahonnan csak este tért haza.
Amikor a szobába lépett azt látta, hogy az őt korábban kísérő barátja már a lakrészükben tartózkodik, élettársa pedig – feltehetően az elfogyasztott alkohol hatására kialakult hányingerrel küzdve – hiányos öltözetben ül az ágyon.
A szituációból azt a következtetést vonta le, hogy a nő megcsalta őt a barátjával. Ezért először a férfit ütötte meg úgy, hogy az beesett a tűzhely mögé, majd a nőre támadt, akit egy 32 cm hosszú törött szerszámnyéllel és egy házi készítésű sarlóval durván és kitartóan bántalmazott, amivel összesen 54 rendbeli sérülést okozott, közülük legalább hatot a sarló élével és a hegyével. A sértettet később a szülei vitették kórházba, de ott már szakszerű intenzív kezeléssel sem tudták megmenteni az életét.
A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a – jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő – vádlottal szemben fegyházbüntetést szabjon ki, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett, több mint hatszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.