Három hete tűnt el nyomtalanul a zuglói MSZP-s képviselő

Sápi Attiláról rengeteg pletyka kering, eltűnését egyesek 100 milliós tartozásával hozzák összefüggésbe, mások szerint már külföldön van.

  • hvg.hu hvg.hu
Három hete tűnt el nyomtalanul a zuglói MSZP-s képviselő
Facebook / Eltűnt emberekért

Már három hete nem tudnak semmit sem az eltűnt zuglói MSZP-s képviselőről, Sápi Attiláról – írja a Blikk. Tóth Csaba, a zuglói MSZP vezetője azt mondta: a képviselő hiányzott a múlt heti képviselő-testületi ülésről is, pedig korábban az összesen jelen volt. Az önkormányzati törvény szerint ha egy éven keresztül valaki nem vesz részt az üléseken, akkor megszűnik a mandátuma.

Várnai László, a Civil Zugló képviselője a lapnak egy olyan pletykát említett, miszerint Sápi egy nagyobb összeggel külföldre szökhetett. Mint arról korábban beszámoltunk: vagyonbevallása szerint 100 milliós tartozása van, nincs lakása, telke, autója sem. Hivatalos lakcíme tavaly még egy békásmegyeri panellakásban volt, ahol édesanyjával és élettársával élt, majd Újpalotára kerültek. A politikus fia és volt felesége Vácon él.

A képviselőt január 5-én látták utoljára, egy zöld kabátban és egy tréningnadrágban ugrott le cigarettáért.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.