"Önkényes kilakoltatás" – Orbánékra is rádörögtek Strasbourgból

Hét ország, köztük öt EU-tagállam kormányait kereste meg levélben az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Az Orbán-kormánynak is elküldött levélben arra sürgette az érintett országokat, tegyenek a romák diszkriminációja ellen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy önkényesen zajlik a romák kilakoltatása.

  • MTI MTI

A romákkal szembeni diszkrimináció ellen emelt szót az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Kedden közzétett nyilatkozatában Nils Muiznieks annak a nézetnek adott hangot, hogy a roma népcsoport több európai országban is diszkrimináció áldozata. A biztos irodája által nyilvánosságra hozott állásfoglalás példaként említette, hogy egyes európai országokban a hivatalos hatóságok országos vagy helyi szinten megsértik a romák alapvető emberi jogait.

Nils Muiznieks
AFP / Natalia Kolesnikova

A hírügynökségek által ismertetett nyilatkozat szerint a biztos ezzel kapcsolatban levelet intézett Albánia, Bulgária, Franciaország, Olaszország, Szerbia, Svédország és Magyarország kormányaihoz. A levélben a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy önkényesen zajlik a romák kilakoltatása, ami az érintettek ellehetetlenüléséhez vezet. Ez pedig megnehezíti szociális integrációjukat, továbbá megakadályozza a roma gyermekek iskolai oktatását.

A biztos arra szólította fel az említett országokat, hogy tegyenek eleget az emberi jogok biztosításával kapcsolatos kötelezettségeiknek.

Élet a miskolci számozott utcákban
Stiller Ákos
Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.