A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Nem stimmelt a kérvényező lakcíme. Illetve mégis, de nem eléggé.
A 444.hu beszámolója szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) úgy döntött, nem vizsgálja azt az MSZP-s kifogást, amelyet Lukács Zoltán azért adott be, mert őt, és a pártja képviseletében eljáró Nyakó Istvánt nem engedték be az épületbe, hogy leadhassa a népszavazási kezdeményezését.
Az NVB elnöke, Patyi András azt javasolta a mai ülésen, hogy ne foglalkozzanak a kifogással, mert a beadványban nincs jogszabály szerint leírva, hogy mi a kifogás indoka, másrészt Lukács Zoltán a lakhelyének régi utcanevét adta meg benne, az pedig nincs benne a jelenlegi lakcímnyilvántartásban.
Az MSZP kedden reggel szerette volna beadni a kezdeményezését, de Lukács Zoltánt és Nyakó Istvánt kopasz, fekete ruhás férfiak megakadályozták abban, hogy bejusson az NVI épületébe. Eközben a herceghalmi polgármester felesége, Erdősi Lászlóné benyújthatta a saját népszavazási kezdeményezését, megelőzve – és blokkolva – az ellenzéki pártot.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.