Megerőszakoltak egy tinilányt Salgótarjánban - videón az elkövető

Valentin-napon erőszakoltak meg egy fiatalkorú lányt egy salgótarjáni üres telken. A nemi erőszakkal gyanúsított 19 éves fiút elfogták, és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

  • hvg.hu hvg.hu
Megerőszakoltak egy tinilányt Salgótarjánban - videón az elkövető

Megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt február 14-én Salgótarjánban. A rendőrség 22 órán belül elfogta az elkövetőt, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint a fiatalkorú lányt aznap este fél 8 és 8 óra között az utcán szólította le egy fiatal férfi. Megfenyegette, majd karjánál fogva egy üres telekre húzta, ahol szexuális erőszakot követett el vele szemben. 

A 19 éves miskolci férfit, B. Józsefet előállították, és bűnügyi őrizetbe vették, majd a rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. 

 

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.