szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl hangos reklám, burkolt reklám, az előírtnál kevesebb közszolgálati műsor és nem megfelelő arányú magyar zenei kínálat miatt büntetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Nem indítottak viszont eljárást amiatt, hogy a köztévé hírcsatornáján elhangzott a rövid hírek között a „szájkarate” kifejezés.

E heti ülésén a médiatanács az RTL Klubon a múlt év utolsó negyedévében négy alkalommal közzétett, a környező műsorszámokhoz képest túl hangos tévéreklámok miatt 280 ezer forint bírságot szabott ki a televízió szolgáltatójára.

A Halas Rádió szolgáltatójára, továbbá a gyomaendrődi Radio Sun adását működtető cégre 10-10 ezer forint bírságot szabott ki a testület, mert kevesebb közszolgálati, közéleti, hír- és nemzetiségi műsort, szöveges tartalmat, magyar zenét sugároztak az előírtaknál, illetve a szerződéseikben vállaltaknál.

A Balaton Televízió üzemeltetőjét egy hírközlési szolgáltatóval készült beszélgetésében elhangzott burkolt reklám miatt, valamint hírműsorának elmaradása miatt figyelmeztette a médiatanács.

A testület állampolgári bejelentésre vizsgálta az M1 Ma délután műsorának Egy perc híradó című szegmensét, és megállapította, hogy a műsorrész nem volt jogsértő, mert az elhangzott "szájkarate" kifejezés nem minősül politikai hírhez fűzött hírolvasói véleménynek, így az eljárást megszüntette.

Indul az eljárás Simicska rádiója ellen

Eljárás indul a TV2-n tavaly december 29-én vetített Komancsok holdja című háromrészes westernsorozat egy epizódjának, valamint a Class FM Morning Show-jának január 11-i adása miatt.

Mindkettőnél túl enyhe volt a túl a korhatár-besorolás: a 12-es kategória helyett vélhetően 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, és a déli, illetve reggeli órák helyett 21 óra után, illetve hajnali 5 óra előtt.

A TV2-n vetített western nemi erőszakot, gyilkosságot és más véres jeleneteket is tartalmazott, a rádiós beszélgetés pedig a 16 éven aluliak többsége számára félreérthetően, aggályos kontextusban dolgozta fel a szexualitás, illetve a homoszexualitás témáját. Pozitív, humoros színben tüntette fel az alkohol- és drogfogyasztást, emellett a műsorszámban durva trágárság is helyet kapott – írták a médiatanács közleményében.

Nem olyan, és nem annyi magyar zene szólt

Hatósági eljárások kezdődnek nyolc helyi közösségi rádió szolgáltatóival szemben, mert a vizsgálatok szerint tavaly vélelmezhetően nem teljesítették a magyar zene arányára a médiatörvényben előírt rendelkezéseket.

A kvótakötelezett rádióknak az éves zenei műsoridejük legalább harmincöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítaniuk, és a közzétett magyar zenének éves átlagban legalább a negyede öt évnél nem régebben nyilvánosságra került zenei műnek vagy hangfelvételnek kell lennie – emlékeztettek.

Az eljárások az Európa Rádió debreceni, kisújszállási, sátoraljaújhelyi és szegedi szolgáltatásait, valamint a Szent István Rádió hatvani, sátoraljaújhelyi, törökszentmiklósi és tokaji rádióit érintik.

Jön a közszolgálati „hőmérőzés”

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapon (MTVA) belül újonnan megalakuló Közszolgálatiérték-testület tagjának Koltay András médiatanács-tagot választotta meg a médiatanács.

Az új testület a közszolgálatiérték-tesztelést koordinálja majd, azaz a közszolgálati médiaszolgáltató szolgáltatásainak közszolgálati jellegét és értékét, valamint a médiapiac sokszínűségére gyakorolt hatását vizsgálja és ellenőrzi.

A testületbe a médiatanács-tagon kívül még a Közszolgálati Testület és a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma delegál egy-egy képviselőt. Jogorvoslati fóruma a másodfokú testület lesz, amelyet az előbbi három szervezet elnökei alkotnak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

Hogy könnyebb legyen telefont választani: a képernyőket is értékelni fogja a független tesztlabor

Hogy könnyebb legyen telefont választani: a képernyőket is értékelni fogja a független tesztlabor

Érdekes kísérlet: érezhetően idegesek lesznek a majmok, ha rossz a nyelvtan

Érdekes kísérlet: érezhetően idegesek lesznek a majmok, ha rossz a nyelvtan