És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Tarnazsadányban a szülők egy része már azon volt, hogy nem is engedi iskolába a gyerekét.
Mondhatni, közegészségügyi kockázatot jelent 2016 márciusára a Klik fizetésképtelensége Tarnazsadányban. Az iskolának 2014 óta ígérik a felújítást, azóta sem tehetnek mást, mint az iskola szennyvízaknájába vezetik továbbra is a szennyvizet, így ha az megtelik, akkor szippantóst kell hívni – írja a heol.hu. Mint a lapnak az igazgató elmondta, nagyjából kéthetente kellene kiüríteni, de a szippantós már azt mondta, hogy addig nem jön, míg a Klik ki nem egyenlíti a számláját, mivel már 3 hónapja nem fizettek az elvégzett munkájáért. (A településen egyébként szennyvíz-bekötés aligha lesz - derült ki a lapnak nyilatkozó Dobi István polgármester szavaiból -, mivel a lakosság nem tudná kifizetni a beruházással járó költségeket.)
Az iskolában a tornaterem tetőszerkezete is életveszélyes állapotban van, azt az iskola egy tornaszobával próbálta kiváltani, de a mindennapos testnevelés következtében alkalmanként mégis használniuk kell, ilyenkor kerülik a labdajátékokat. Szeptemberben több szülő nem akarta iskolába engedni gyermekét a szörnyű állapotban lévő épületegyüttes miatt. Az iskolába 150 diák jár.
A heol.hu kereste az eredetileg fenntartóként funkcionáló Kliket, de még nem kapott választ kérdéseire. Mindenesetre Palkovics László államtitkár a Figyelőnek korábban úgy nyilatkozott, hogy a kistelepülések esetében nem indokolt, hogy újragondolják az ott lévő iskolák gazdasági önállóságát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.