Elítélték az M3-ason súlyos balesetet okozó ukrán sofőrt

Egy év hat hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt az ukrán sofőrt, aki súlyos közlekedési balesetet okozott az M3-as autópályán szerdán.

  • MTI

A bíróság két évre az autóbusz-vezetéstől is eltiltotta a vádlottat, valamint kötelezte csaknem 160 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az elsőfokú ítélet jogerős.


Az ukrán férfi szerdára virradó éjjel az M3-as autópálya nyíregyházi szakaszán autóbuszával nekiütközött egy előtte haladó román személygépkocsinak.


Az autóban öten utaztak, ketten közülük súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. Az autóbusz húsz utasa közül senki nem sérült meg.


A bíróság megállapítása szerint a buszvezető a ködös időben figyelmetlenül vezette járművét, ezért későn észlelte a vele azonos irányban haladó gépkocsit.


A sofőrt, aki a felelősségét elismerte, a rendőrség a baleset helyszínén őrizetbe vette, a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség pedig közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt pénteken már bíróság elé állította.

Hozzászólások