szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az EP-képviselő szerint az egyórás sztrájk nem más, mint nemzeti lyukasóra - semmi más.

Deutsch Tamás a Facebookon reagált Pukli István március 15-i ultimátumára, amelyben nyolc napot adott Orbán Viktornak és Áder Jánosnak a bocsánatkérésre, illetve az érdemi kerekasztaltárgyalások megkezdésére.

A Fidesz EP-képviselője szerint a tanárlázadás egyik vezéralakjának bejelentése nem más, mint "nemzeti lyukasóra", semmi más.

Pukli igazgató irgum burgum nemzeti lyukasórát hirdetett.(Most aztán nem szeretnék a kormány helyében lenni...)Ennyi.

Posted by Deutsch Tamás on Tuesday, March 15, 2016

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!