szerző:
hvg.hu

Egy évre próbára bocsátották Gulyás Márton aktivistát, amiért leszedte, majd földre hajította a Nemzeti Választási Iroda két tábláját. Ez azt jelenti, hogy a büntetés kiszabását egy évre elhalasztották. Gulyás az ítélethirdetés után azt mondta, hogy ez őt a továbbiakban sem fogja semmilyen tiltakozó akciótól visszatartani.

"Gulyás Márton Ferenc vádlott bűnös" - mondta ki a bíróság kedden. A bíróság szerint ugyanis Gulyás garázdaságot követett el akkor, amikor a Nemzeti Választási Irodánál történt tolongás után ötven plakátot helyezett ki az NVI épületének falára "A közigazgatási reformok jegyében, a további rendbontások elkerülése érdekében a hivatalt bezártuk. A demokrácia szünetel."-szöveggel.

A bíróság egy évre próbára bocsátotta Gulyást, akitől egy ácskalapácsot és egy csavarhúzót is elkobozták, a büntetés kiszabását az egy év próbára bocsátással elhalasztották. Gulyás a felmentésért, az ügyészség a súlyosbításért fellebbezett, hogy közérdekű munkát kapjon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt is az első kihívás Karácsonynak: senki se akarja diszkontáron felújítani a Lánchidat

Itt is az első kihívás Karácsonynak: senki se akarja diszkontáron felújítani a Lánchidat

Fű és prostitúció: érdekes programmal jön a Playboy-modell a horvát elnökválasztáson

Fű és prostitúció: érdekes programmal jön a Playboy-modell a horvát elnökválasztáson

Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Jakus Ibolya: A győri legényanya

Jakus Ibolya: A győri legényanya

Török Gábor: 2006 óta ez az első választás, amit a Fidesz nem nyert meg

Török Gábor: 2006 óta ez az első választás, amit a Fidesz nem nyert meg

Többet dolgoztak idén az alkalmi és idénymunkások, mint a korábbi években

Többet dolgoztak idén az alkalmi és idénymunkások, mint a korábbi években