„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK abban az ügyben, melyet a Bikás parki sportcentrum magánkézbe adása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával indult még öt évvel ezelőtt, írja a Magyar Nemzet. A szerződést Molnár Gyula, Újbuda akkori polgármestere kötötte, aki az ellene indult eljárások miatt éveken át parkolópályán volt, de most azt tervezi, hogy elindul az MSZP nyáron esedékes tisztújító kongresszusán elnökjelöltként.
Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere 2005-ben kötött 15 éves bérleti szerződést a helyi Bikás park egy részének hasznosítására. A százmilliós beruházás a háromszorosára duzzadt: a fideszes vezetésű kerület feljelentése szerint Molnár Gyula az önkormányzat felhatalmazása nélkül vállalt garanciát a beruházási érték száz százalékára, úgy, hogy az ingatlanra 300 milliós jelzálogot jegyeztek be. A cég csődbe ment, az önkormányzatnak ki kellett vásárolnia a céget. A kerület szerint a felhalmozott követelésekkel együtt a kár meghaladja a 300 milliót.
A BRFK úgy nyomozott öt éven át, hogy háromhavonként kérte az eljárás meghosszabbítását a Fővárosi Főügyészségtől, de ez idő alatt nem tudott eljutni a meggyanúsításig - viszont Molnár Gyula politikai ambícióit (például részvételét a tavalyi önkormányzati választásokon) sikerült meghiúsítania. A Magyar Nemzet cikkében arról is ír, hogy a csődbe vitt Újbudai Torna Club gazdálkodása ügyében is folyik rendőrségi vizsgálat, amelynek elnöke szintén Molnár Gyula volt. A Kopaszi gát fejlesztése kapcsán indult ügyben a gyanúsítás ugyan eljutott vádemelésig, de a Kúria bizonyítottság hiányában felmentette az MSZP-s politikust.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.