Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A volt XI. kerületi polgármester szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártoknak". Pártelnöki programjával ezt az időszakot szeretné meghosszabbítani, egyebek mellett olyan eszközökkel, mint a belső kakaskodások felszámolása. Molnár Gyula indulásával négyre nőtt az MSZP-ben az elnökjelöltek száma.
Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester az ATV Start című műsorában bejelentette, hogy ringbe száll a szocialista párt elnöki székéért a júniusi tisztújításon – számolt be a televízió honlapja csütörtökön.
A cikk szerint Molnár Gyula szándékáról már beszélt a megyei elnököknek és a jelenlegi pártelnöknek, az elkövetkező órákban pedig hivatalos levelet küld "az érintetteknek".
Molnár Gyula, aki jelenleg önkormányzati képviselő, elmondta azt is, hogy nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, mivel nagyon jó barátja a jelenlegi elnöknek, Tóbiás Józsefnek – olvasható az ATV internetes oldalán.
A politikus az elkövetkező hetekben be fogja mutatni, mit szeretne másképp csinálni, ennek részeként "belső kakaskodások helyett új alternatívát fog bemutatni" az embereknek – írták, hozzátéve: Molnár Gyula szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártokon", és kampányát is erre a hangulatra építi, vagyis arra, hogy hogyan lehetne ezt a sikeres két hetet meghosszabbítani.
Tóbiás József már korábban jelezte, hogy újraindul az elnökségért. Később Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője az egyik közösségi oldalon
jelentette be, hogy elindítja elnökjelölti kampányát, míg Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes egy az Origónak adott interjúban közölte, hogy megméretteti magát a pártelnökválasztáson.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.