Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A boltzár ügyében korábban a frakciójával ellentétesen szavazott, ezért pénzbüntetést kapott a fideszes képviselő, Bencsik János. Mi a helyzet a kormányzati visszakozás után?
Frakción belüli megállapodás köti a fideszes képviselőket, hogy a kötelező parlamenti szavazásokon ugyanazt a gombot kell nyomniuk. Ettől eltérő esetben – legyen szó akár csak tartózkodásról is – pénzbüntetést kell fizetniük. Ez jelenleg 100 ezer forint minden egyes, a fősodortól eltérő voksolás esetén. Az így befolyó összeg jótékonysági alapba kerül, amelyet a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet számlájára utalnak át.
Így járt Bencsik János fideszes képviselő is, aki lelkiismereti okokból eddig több esetben is a frakciója ellenében szavazott, ami 400 ezer forintjába fájt. A büntetést – amit Bencsik egyébként állítása szerint nem így fog fel, hiszen a pénz jó célra megy – az sem enyhíti, hogy a „kiszavazási” szándékát a belső eljárási rendnek megfelelően mindig előre jelezte a frakcióvezetésnek.
Nemmel szavazott például az iraki misszióban való magyar katonai részvételre, a trafiktörvényre, és tartózkodott a szociális ellátásról szóló törvény módosításánál. Nemet mondott-nyomott a vasárnapi boltzár bevezetésére is.
Most, hogy a kormánytöbbség az üzletek nyitvatartása esetében visszaállította a korábbi helyzetet, felmerülhet, hogy a pénz visszajár-e. Bencsik ezzel kapcsolatban a HVG-nek annyit mondott, még nem beszéltek erről, de úgy értelmezi, hogy a pénz már nem kérhető vissza. „Viszont van egy kreditem, amit felhasználhatok” – fogalmazott sokat sejtetően.
Azt, hogy a boltzár eltörlésénél nem szavazó Lázár Jánosnak, Balog Zoltánnak, a tartózkodó Boldog Istvánnak és a nemmel szavazó Szatmáry Kristófnak szintén be kell-e majd fizetnie a 100 ezer forintos büntetést, egyelőre nem tudni. Szatmáry elvileg előre jelezte a frakcióvezetésnek, hogy nemmel fog szavazni, és ezt engedélyezték is neki. Bencsik viszont korábban hiába szólt előre, neki járt a büntetés.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.