„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elöregedő társadalmakban nemcsak a gépjárművezetés engedélyezése, hanem a szépkorúak egészségiállapot-mérése is felülvizsgálatra szorul.
Kizárólag fényes nappal, jó időben és csak a lakás és a helyi bevásárlóközpont között érvényes jogosítványt kaphatnának azok a kanadai nyugdíjasok, akik rosszul teljesítenek egy speciális tesztvezetésen. Mindez egyelőre csak a Torontói Rehabilitációs Intézet Geoffrey Fernie biomérnök vezette kutatócsoportjának a víziója. Ennek a legszükségesebb mértékűre korlátozódó szigorításnak az ötletét az a statisztika ihlette, hogy a közúti balesetekben életüket vesztők közül Kanadában majd' minden ötödik ember 65 éven felüli, miközben ugyanők a jogosítványok alig több mint egyhetedét birtokolják.
Az idősek szóban forgó speciális kísérleti vizsgálatára a kanadai intézetben felépítették egy 360 fokban forgatható, mindenféle irányban dönthető szimulátor prototípusát. A számítógép nemcsak a sávtartást és egyéb rutinfeladatok végrehajtását pontozza, hanem méri a különféle élettani funkciókat, például a reflexidőt, a koncentrálóképességet és a fáradékonyságot is. A kanadai elképzelések között az is szerepel, hogy a vezetéstől az egészségi állapotuk miatt eltiltottak egy része a fentebb említett vagy ahhoz hasonló megszorítással kapja vissza a jogosítványát.
A probléma nem korlátozódik az észak-amerikai országra, az iparilag legfejlettebb társadalmakban egyre nő a nyugdíjasok aránya, s a létszámuknál nagyobb számban veszélyeztetik a saját és mások biztonságát. Nincs ez másképp idehaza sem. S noha Magyarországon bárki kaphatna csak nappal, a lakóhelyétől meghatározott távolságig vagy épp utasok szállítását kizáró vezetői engedélyt, a gyakorlatban ezzel a kormányrendeletben szabályozott elvi lehetőséggel csupán elvétve élnek az erre jogosultak.
Nem feltétlenül a szigor eredménye, hogy a magyar utakon lényegesen kevesebb a volán mögött ülők között az idősek aránya. Ennek nyomós oka például az, legalábbis egy 2005-ös, az időskori mobilitásról szóló – Enhancing mobility in later life című – nemzetközi összehasonlító tanulmánykötet szerint, hogy Magyarországon 65 éves kor fölött ingyenes a tömegközlekedés. Mint ahogy az is tény, hogy nagyon sok mostani nyugdíjasnak a rendszerváltás előtt esélye sem volt autóhoz, így jogosítványhoz se jutni.
A „szélsőségesen engedékenynek” titulált Németországban más a helyzet. Az ADAC német autóklub 2012-es riasztó adatai szerint a 75–85 éves autóvezetők jelentős többsége (számuk 1,7 millió) erős, a vezetési teljesítményt befolyásoló gyógyszereket szed. A 65 év felettieket érintő autóbalesetek több mint kétharmadát az idős gépjárművezetők okozzák. Mindezek ellenére, ha valaki Németországban megszerezte a jogosítványt, soha többé nem kell érvényesíttetnie. Az ez irányú sürgetéseknek a kormányzó pártok – vélhetően szavazatféltés miatt – ellenállnak, nem vállalják a szigorítást.
A szabályozás földrészenként, országonként is változik. Az eleinte 10 évig érvényes magyar okmány orvosi hitelesítése 50 éves kortól öt, 60–70 éves kor között három, később pedig kétévente lejár. Az USA és Kanada tagállamainak többségében ilyen gyakori érvényesítésre legfeljebb csak 75–80 év felett kötelezik a vezetőket. Marylandben, Massachusettsben és Minnesotában pedig egyenesen tiltják a törvények, hogy valakit az életkora miatt orvosi vizsgálatokra vagy egyéb tesztekre kötelezzenek. Az Európai Unió tagállamainak többségében szintén kötelező az orvosi vizsgálat, igaz, általában csak 70–75 éves kor fölött, 3–5 évente. A hazai gyakorlatban csak néhány időskori tünet (extrém mértékű látás- vagy halláskárosodás), illetve betegség, például az Alzheimer-kór, a súlyos, gyógyszerrel nem megfelelően kezelhető hipoglikémiával (rendszeres eszméletvesztéssel) kísért cukorbetegség, vagy újabban a műszeres kezeléssel sem javuló krónikus alvászavar (alvási apnoé) jelent kizárást a forgalomból.
Annak megítélése, hogy például az élemedett korban egyáltalán nem ritka agyi érelmeszesedés akadályozza-e a páciens biztonságos autóvezetését, a háziorvos egyéni – általa igényelt szakorvosi véleményre támaszkodó – elbírálásán múlik. A mérlegelésben segíthetne, ha az idősebbek rátermettségét a most tesztelt kanadai szimulátorhoz hasonló rutinvizsgálattal mérnék – vélekedik Dános László orvos szakértő, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főosztályvezető helyettese.
Cizelláltabb elbírálással az is kiküszöbölhető lenne, hogy az aktuális orvosi vizsgálaton kirostálódó páciensek nemes egyszerűséggel másik, a kórtörténetüket nem ismerő háziorvoshoz igazoljanak. A trükközés korántsem Magyarország-specifikus: egy, történetét a HVG-vel megosztó, inkognitóját megőrizni vágyó ausztrál férfit saját 88 éves nővére ütött el tolatás közben. Annak érdekében azonban, hogy a maholnap matuzsálemi korú asszony jogosítványát ne vonják be, a kórházban és a rendőrségen előre egyeztetett fedősztorival álltak elő.
Az efféle fiaskókat az elöregedéstől szintén veszélyeztetett Japánban technológiai megoldásokkal próbálják orvosolni. Egy tavalyi tanulmánykötetben a Toyota autógyár kutatórészlegének két munkatársa arról cikkezett, miként térülne meg, ha az időseket köteleznék, hogy autójukba a tempót biztonságos korlátok között tartó intelligens sebességérzékelőt építtessenek. Hasonló hasznot hajthatnának (mind a balesettől megmenekülőknek, mind az államnak, s persze, a Toyotának) az „önállóan” működő fék- vagy parkolássegítő rendszerek is.
BALÁZS ZSUZSANNA
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.