"Nagyon meglepődtünk, amikor Lázárné Megyeri Zita asszony egy hete hozta a bekeretezett fotót, amelyen az átadás pillanatát örökítették meg – mondta a delmagyar.hu-nak Lakosné Borák Anna, a hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. hímzője. Ez a cég készítette azt a bársonyterítőt, amit nemrég Rómában adott át Lázár János és felesége, Lázárné Megyeri Zita Ferenc pápának. A 30×70 centiméteres terítőt gyapjúfonállal hímezték, és aranyszállal kontúrozták, körülbelül 3 hétig készült.
A városi cégnél 24-en dolgoznak a hímzőműhelyben. Bársonyból készítenek még szemüvegtokot, díszdobozt, párnát is. Angyal Frigyesné, a csoportvezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy ilyen messzire és ilyen neves emberhez jut el a munkájuk.
A politikus sajtóval foglalkozó munkatársa, Göbl Vilmos szerint az ajándék abszolút elnyerte Ferenc pápa tetszését. A pápát Lázár János magyarul, a következő mondattal köszöntötte: „Isten áldja, Szentatyám". Ezt értette is a katolikus vezető, akit arra kért a miniszter, hogy imádkozzon a vásárhelyiekért. Göbl Vilmos hozzátette, a miniszter nem hivatalos úton, hanem magánlátogatáson járt Rómában, így további részletekről nem adott tájékoztatást.