Nem jutnak el a hátrányos helyzetű gyerekekhez az ingyen szemüvegek

A fiatalokat, vagy az orvosokat utaztatni kell, ám ennek költségét már nem állja a Magyar Látszerszövetség.

  • MTI MTI
Nem jutnak el a hátrányos helyzetű gyerekekhez az ingyen szemüvegek

Eddig mindössze 54 hátrányos helyzetű gyermek jutott térítésmentesen szemüveghez, holott a Magyar Látszerészszövetség ezer gyermeknek ajánlotta fel azt, de a hátrányos helyzetű térségekben kevés a szemészorvos - olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.

A szakorvosi vizsgálatok díját a Gyermekétkeztetési Alapítvány vállalta magára, ám ahogy azt munkatársuk, Barát József a lapnak elmondta: vagy a fiatalokat, vagy az orvosokat kell utaztatniuk, amelynek költségeihez támogatókra van szükségük.

A 18 év alattiaknak 0 és 6 dioptria között csak közgyógyellátás esetén ingyenes a szemüveg.

Másoknak támogatás csak 6 dioptriánál erősebb eszközre jár, ám a Magyar Látszerészszövetség elnöke szerint ezt is csökkenő számban vehetik igénybe. Ennek oka, hogy egyre kevesebb optika újítja meg szerződését az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, az ilyen termék kiadása ugyanis veszteséges számukra.