szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik tavaly áprilisban egy belvárosi kocsmában székkel, létrával és biliárddákóval vertek halálra egy 34 éves férfit.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten féltestvérek, harmadik társuk egy barátjuk. A fivérek régebbről ismerték a sértettet, vele a viszonyuk egy korábbi konfliktus miatt megromlott. Az elkövetés napján, 2015. április 1-jén a déli órákban a vádlottak egy VIII. kerület, Népszínház utcai vendéglátó helyen italoztak, amikor nem sokkal később oda a sértett is betért.

A vádlottak rövid időn belül szóváltásba kerültek a sértettel, majd rátámadtak, ököllel többször nagy erővel megütötték a férfit, aki az ütésektől a földre került. Ezután a vád szerint mindhárman megrugdosták, majd a helyszínen talált tárgyakkal, így létrával, székkel, biliárddákóval, partfisnyéllel erőteljesen és kitartóan egészen addig bántalmazták, amíg a sértett már nem mozdult. Ekkor a három férfi sietve távozott a helyszínről, őket elfogatóparancs kibocsátása után, később fogták el a rendőrök.

A sértett rövid idővel a bántalmazást követően a helyszínen meghalt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életének megmentésére azonnali orvosi segítség mellett sem lett volna lehetőség. A három férfival szemben a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, amely bűncselekmény büntetési tételének felső határa 20 évig terjedő szabadságvesztés.

A vádlottak közül ketten jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, harmadik társuk pedig egy más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Borsos pénzbüntetést kapott a járványügyi szabályokat felrúgó norvég kormányfő

Borsos pénzbüntetést kapott a járványügyi szabályokat felrúgó norvég kormányfő

Rekordhosszúra nyúlt a síszezon a Mátrában: még szombaton is lehet csúszni

Rekordhosszúra nyúlt a síszezon a Mátrában: még szombaton is lehet csúszni

A világon először végeztek élő donoros tüdőátültetést koronavírusos betegen

A világon először végeztek élő donoros tüdőátültetést koronavírusos betegen