Nyilvános lesz, kik segítették a pártállam egyházpolitikáját

Közel száz, elsősorban vezető beosztású munkatárs életútja olvasható mostantól a NEB honlapján.

  • MTI MTI
Nyilvános lesz, kik segítették a pártállam egyházpolitikáját

Egyházüldözők címmel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján mától olvashatóak azoknak a személyeknek az életpályái, akik az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) munkatársaiként vagy államvédelmi elhárító tisztként, különböző funkcióban végrehajtották a pártállam egyházpolitikáját: ellenőrizték, felügyelték, nyomon követték, operatív eljárás alá vonták az egyházi személyeket.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának közleménye szerint az ÁEH működése alatt közel 350 ember dolgozott a központban, valamint a vidéki püspökségeken, illetve a megyei tanácsok egyházügyi előadójaként. Közülük most közel 100, elsősorban vezető beosztású munkatárs életútja olvasható a NEB honlapján.

Mindezek mellett a NEB az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársaival közösen megkezdte az államvédelem egyházi elhárítása területén tevékenykedő tisztek karrierpályáinak feltérképezését. E munka első fázisaként az 1950 és 1956 között, a központi részlegen dolgozó harminchat beosztott azonosítása és életpályájának bemutatása történik meg.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.