A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar, a török és a horvát államfő látogatásával is ünneplik Szigetváron és Pécsen szeptemberben a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékévet. Új minaret építése viszont az emlékbizottság elnöke szerint fel sem merült a városban.
A jubileum szeptember 7-i központi programján, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulójának délelőttjén várhatóan egyszerre látogat a baranyai városba Áder János meghívására Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő – közölte Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke.
Hóvári János úgy fogalmazott, hogy szeptember 10-11-én "egész Magyarországot várjuk Szigetvárra, hogy közösen emlékezzünk a 450 évvel ezelőtti eseményekre". Várhatóan augusztus elején érkezik vissza a szigetvári Magyar-Török Barátság Parkban felállított Zrínyi Miklós-szobor, amelyet Törökországban öntenek újra bronzból.
Az emlékév programjaival párhuzamosan pedig megkezdődik a műemlékegyüttes felújítása is. Többek között a várfal kijavítását, a kazamatákban folyó munkálatok befejezését, az úgynevezett Kapitány-pince felújítását és a várban található dzsámi állagmegóvását tervezik.
Hóvári János megismételte, hogy nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza.
A Magyar Közlöny márciusban számolt be arról, hogy a magyar kormány félmilliárd forintot szán a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév megrendezésére, és további 580 millió forintot költ a szigetvári várnak, az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.