szerző:
MTI

Megnyílt szerdán a budai Vár rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv Információs Pontja.

A pavilon a lakosság és a turisták folyamatos tájékoztatását egyaránt szolgálja – mondta az átadón L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

"Ha cél behozni a turistákat a Vár belső tereibe, növelni a fővárosban a külföldiek vendégéjszakáinak számát, az idegenforgalmi adóbevételeket, ahhoz attrakció és tartalom kell" – tette hozzá.

Azt mondta, az információs pont egyrészt állandó tartalmakat kínál magyar és angol nyelven a Vár történetéről, a Várkert Bazárról, a Karmelita Kolostorról, a Főőrségi épületről és a Szent István-teremről, amelyet 2018-ban szeretnének átadni. Másrészt a monitorokon különböző információkkal, például a hauszmannterv.hu tartalmával, ismert művészek, közéleti emberek, az itt élők közreműködésével készült kisfilmekkel bemutatja, mit jelent a Vár, illetve annak megújulása.

A pavilon közepén található egy makett, amelyen folyamatosan lehet majd látni, hogy az egyes helyeken éppen mi történik a munkálatok során. "De lesz állandó fényképes beszámoló arról, mi zajlik éppen a Karmelita Kolostor felújításán, a Lovarda és a mélygarázsok építésén, illetve a Palota rekonstrukciójában" – tette hozzá L. Simon László.

Szólt arról is, hogy egy héten belül valamennyi budavári polgár postaládájába eljut az a tájékoztató kiadvány, amely a budai Várban zajló fejlesztésekre fog koncentrálni, így mindenki idejében megtudhatja, milyen munkálatokra, lezárásokra lehet számítani és mikor.

Az államtitkár azt mondta, hogy a budai Várba évente érkező mintegy 3,5 millió turista a Budavári Palota belső tereibe nem igazán lép be, ez mindössze 10 százalékukra igaz, ezen a helyzeten tud változtatni az átfogó rekonstrukció. "Tehát nemcsak a helyi lakosokra kell odafigyelnünk, hanem a turisták mindennapos tájékoztatására is" – hangsúlyozta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Reviczky Gábor amiatt aggódik, hogy kirakják a ferencvárosi önkormányzati lakásból

Reviczky Gábor amiatt aggódik, hogy kirakják a ferencvárosi önkormányzati lakásból

És akkor Vajna Tímea közelebb került a 37 milliárdos örökséghez

És akkor Vajna Tímea közelebb került a 37 milliárdos örökséghez

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást