Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A helyi képviselő-testület önfeloszlatása miatt három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen tartanak időközi önkormányzati választást júliusban és augusztusban.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint július 24-én Ramocsaházán választanak polgármestert és hatfős önkormányzati testületet. Demecserben egy héttel később, július 31-én járulhatnak az urnákhoz a város lakói. Augusztus 7-én pedig Jánkmajtis választ településvezetőt és önkormányzati képviselőket.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.