50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Strasbourg megtiltotta a titkos megfigyelést. Egy újságírót is lehallgattak.
Tegnap Strasbourgban jogerőre emelkedett az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete amiatt, hogy a Terrorelhárítási Központ bírói engedély nélkül, miniszteri utasításra folytathat titkos megfigyeléseket magyarok ellen – írja a Demokratikus Koalíció politikusa, Vadai Ágnes közleményében. Vadai szerint mindez a magánélethez és az otthon tiszteletben tartásához fűződő állampolgári jogokat is sértheti.
"Ma Magyarországon bárkit, bárhol és bármikor megfigyelhetnek a TEK emberei anélkül, hogy a bíróság megvizsgálta volna, hogy ez egyáltalán indokolt-e. Pár hete véletlenül derült ki, hogy a titkosszolgálatok egy újságírót is megfigyeltek, ilyen alapon pedig könnyen előfordulhat, hogy akár több száz, politikai érdekek alapján eldöntött titkos megfigyelés is folyamatban lehet" – írja a DK politikusa. Vadai amellett, hogy felszólítja a Pintér Sándor belügyminisztert a bírói engedély nélkül folytatott megfigyelések számának nyilvánosságra hozatalára, személyesen is betekintene a TEK mappáiba.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.