Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére idén bruttó 107 ezer, jövőre bruttó 100 ezer forinttal nő. A szakdolgozóknál szeptembertől új bértáblát vezetnek be, idén 26,5 százalékkal nő az alapbér. A megállapodást korábban már megszellőztette a Népszabadság is. A szakdolgozóknál szeptembertől új bértáblát vezetnek be. Idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbér, jövő novembertől 12 százalékkal – tette hozzá Balog Zoltán.
Százezerrel nő a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére
Balog Zoltán Emmi-miniszter most jelentette be a munkavállalókkal kötött megegyezést. A szakdolgozóknál új bértábla jön.

Renner Erika zaklatóját emberölés előkészületével gyanúsították meg
Magyar Péter programot hirdetett Szent István néven
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.