Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Lezárta a nyomozást a rendőrség egy 34 éves nő ellen, aki a gyanú szerint megölte, majd egy kukába dobta újszülöttjét.
Vádemelést javasolt a rendőrség egy 34 éves nő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 18 évvel ezelőtt megölte újszülött gyermekét Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
Emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a nő ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1998-ban megölte újszülöttjét, majd Székesfehérváron, a József Attila utcában egy szeméttárolóba dobta a gyermek holttestét.
A megyei főkapitányság a büntetőeljárások felülvizsgálata során tavaly tárt fel olyan adatot, amelynek alapján az 1999-ben lezárt büntetőeljárás "folyamatba helyezését" kérték az ügyészségtől. Ennek során azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, majd a napokban vádemelést javasoltak ellene az illetékes ügyészségen.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.