Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Országszerte még körülbelül 180 helyen dolgoznak a tűzoltók a szerda esti vihar után, főként Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Veszprém megyében van még sok munkájuk – közölték a katasztrófavédelem oldalán nem sokkal 18 óra előtt.
A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltókat kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vezetékekhez, megrongálódott tetőkhöz, illetve vízzel elöntött pincehelyiségekhez riasztották.
Videó: Kimerítő volt tegnap a tűzoltók munkájaAz M6-os autópálya ismét járható Bátaszék és Véménd között, ahol csütörtök délelőtt műszaki hiba miatt lezárták a pálya alagútjait. Az autópálya-üzemeltető tájékoztatása szerint az alagutakban a vihar miatt meghibásodott az elektromos hálózat, ezért először jobb, majd a bal oldali pályatestet zárták le. A hibát elhárították, a forgalom zavartalan.
A vihar miatt több ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, és a számuk folyamatosan emelkedik.
Az EDF Démász ugyancsak csütörtök késő délutáni közleményében azt írta: Kecskeméten és környékén már majdnem minden ügyfelüknél újra működik az áramszolgáltatás, de Baján és térségében a többszörös hibák miatt a teljes helyreállítás még több órán át tart, munkatársaik késő este is dolgoznak.
Egyelőre marad a korábbiakhoz képest hűvösebb idő, hétvégére mindössze 17, 20 fokos csúcsot ígér az előrejelzés.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.