6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Egy Árok utcai lakásban késelt meg egy középkorú férfi egy másikat.
Összeveszett két férfi egy III. kerületi, Árok utcai lakásban vasárnap késő este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A vita hevében az 50 éves férfi kést rántott, és mellkason szúrta a 48 éves másikat. Az olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A bűncselekménnyel gyanúsított férfit a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták, emberölés gyanújával nyomoznak ellene.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.