A Népliget beépítetlenül maradhat

A kormánypárti napilap számolt be arról a műhelymunkáról, amelyet a pesti park megújítását célozza. A kialakult fejlesztési koncepció alapján csak néhány új kiszolgáló épületet, például mosdót, öltözőt helyeznének el a Népligetben.

  • MTI MTI
A Népliget beépítetlenül maradhat

Fiatal szakemberek egy, a nyár elején lezárult nyolchetes műhelymunka keretében tervet készítettek a Népliget megújítására – olvasható a Magyar Idők hétfői számában.

A napilap beszámolója szerint a ReCity Magazin által szervezett műhely a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. A résztvevők között volt építész, tájépítész, szociológus, természetvédelmi mérnök és környezeti kommunikáció szakos fiatal is. A program keretében lakossági fórumot is tartottak, és az ott elhangzott ötletek is belekerültek a tervbe.

A kidolgozott fejlesztési koncepció alapján a Népliget védett történeti kert volta és rendkívüli fajgazdagsága, valamint a lakossági fórumon elhangzott igények miatt a parkban a meglévők mellett csak néhány új kiszolgáló épületet – például öltözőt, értékmegőrzőt, illemhelyet – alakítanának ki – olvasható a cikkben. A parkban különböző korosztályokat vonzó "gócpontokat" – sportolási, pihenési, szórakozási, oktatási, kulturális helyszíneket – hoznának létre.

Az elkészült koncepciót és javaslatcsomagot a szervezők eljuttatták a fővárosi önkormányzat és a kőbányai önkormányzat illetékes osztályaihoz, valamint civil szervezetekhez – írták.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.