szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Az ország polgárainak többsége egyáltalán nincs euforikus hangulatban. Sok jól képzett szakember és fiatal hagyja el az országot, és keres külföldön munkát. A polgári erények (szorgalom, tehetség és tudás megbecsülése, mértéktartás, tisztesség) helyét egyre inkább a féktelen karriervágy és gazdagodás hajszolása veszi át. Az értékalapú elkötelezettség helyébe mindinkább a feltétlen lojalitás lép, a racionális érvelést pedig háttérbe szorítja az olykor demagógiába hajló populizmus" - idézte az MSZP Országos Központ közleménye Stumpf István alkotmánybíró nemrég írt esszéjét.

Szavaira érdemes odafigyelni, hiszen mégiscsak annak a jogi egyetemi szakkollégiumnak az alapítója és egykori tanára, amely a jelenkor Magyarországát formáló politikai elit vezető szereplőit - így például Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Simicska Lajost vagy épp Szájer Józsefet - kitermelte.
Stumpf alapította a mára milliárdos állami pénzekkel teletömött Századvég-birodalom elődjének számító kutatóműhelyt és alapítványt, de egykori kancelláriaminiszterként egyedülálló rálátása van Orbán és a Fidesz kormányzati stílusára is. Az azóta alkotmánybíróvá emelt politológus nem először fogalmaz meg kritikát egykori tanítványaival szemben, 2006 után még Orbán mielőbbi visszavonulását is szorgalmazta; látható eredménytelenséggel.
Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2010-es kétharmados Fidesz-győzelem után már újra forradalomról és legalább tíz-tizenöt évre szóló keretek megalkotásáról beszélt, hogy - idővel megtapasztalva a fideszes elit bosszú- és zsákmányéhes dúlását - újra kritikussá forduljon. Stumpf ma már újra arról beszél, hogy a jelen kormányzati generációnak a hatalmi gondolkodásába simán belefér, hogy a hatalomgyakorlásukat korlátozó intézmények erejét megnyirbálják, vagy, hogy "a csúcsra járatott hatalomkoncentráció" jelentősen erodálta az "alkotmányos demokráciába vetett hitet."
A jelenlegi kormány alkotmányellenes magatartásának egyik világos bizonyítéka a külföldre vándorolt magyar fiatalok szavazati jogának egyértelmű és szégyenletes korlátozása, amely ellen alkotmánybíróként Stumpf István is fellépett; különvéleményében hangsúlyozta, hogy a hatályos választási rendszer diszkriminálja az érintetteket. "Azokat a magyar állampolgárokat, akik immár jelentős számban (nem ritkán kényszerűségből) hagyják el hazájukat, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljenek" - fogalmazott Stumpf. Egyetértünk. Ezért is indítottam online petíciót az egyenlő választójog kikényszerítéséért, amelyet több ezer Magyarországon és külföldön élő választópolgár írt már alá. Szimbolikus jelentősége lenne, ha meghatározó konzervatív gondolkodók - például Stumpf István - is csatlakozna a kezdeményezéshez - áll az Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő által jegyzett közleményben.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!