szerző:
hvg.hu

A házelnöknek nem tetszik, hogy a kormány a volt SZDSZ-es Eörsi Mátyást jelöli a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkárának. A DK-s politikus jelenleg a szervezet főtitkárhelyettese.

„Ezzel a döntéssel nemcsak az a baj, hogy az SZDSZ már nincs ugyan, de az »eszdéeszizmus« él és virul, hanem legfőképpen az, hogy visszamenőleg relativizálja mindazon bűnöket, amelyeket az Eörsi-félék a magyarsággal szemben elkövettek. Ennek okán, ezúton szeretném bejelenteni ezzel kapcsolatos egyet nem értésemet, sőt tiltakozásomat” – mondta a házelnök a Heti Válasznak adott interjúban, amelyből még csak ezt a rövid részletet hozták nyilvánosságra.

Szijjártó Péter külügyminiszter az Indexnek adott interjúban jelentette be augusztus elején, hogy a kormány támogatja, hogy a Demokráciák Közössége főtitkárhelyetteseként dolgozó Eörsi Mátyás induljon a szervezet főtitkári posztjáért. Azt mondta, "itt járt nálam Eörsi Mátyás, aki Varsóban él, a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezetnél dolgozik mint főtitkárhelyettes. Ennek a szervezetnek 18 tagja van, köztük Magyarország, és ő szeretne főtitkárnak indulni, amire viszont csak kormányok jelölhetnek. Kérdezte, szerintem reális-e, hogy őt jelöljük, én meg mondtam, hogy persze. Elmentem a miniszterelnökhöz, mondtam, hogy szerintem ez jó ötlet, ő meg mondta, hogy a rendszerváltoztatásban szerzett érdemeket akkor is tiszteletben kell tartani, ha azóta sok mindenben nem értünk egyet. Úgyhogy a magyar kormány most Eörsi Mátyást fogja jelölni főtitkárnak, aki DK-tag, mint számomra kiderült."

Eörsi ezután kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint diplomáciai állományból származik a jelölés ötlete, végül a külügyminiszter hívta őt a találkozóra, ahol tisztázta, hogy a kormányról alkotott véleménye nem változott.

Némileg azért meglepetést keltett a hír, hogy a kormányt élesen bíráló párt tagját a kormány jelöli bármire, illetve hogy egy ilyen párt tagja a kormány támogatását kéri, de Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint ezzel az egésszel nincs semmi baj.

Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke szerint viszont igenis van baj vele. A pártok közül csak a Jobbik fejtette ki lesújtó véleményét, Eörsit szélsőliberálisnak nevezik, és azt sugallják, hogy az ilyen döntések miatt nem halad a kormány az elszámoltatással.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Külügyi államtitkár: A vasárnapi választás ágyazott meg a Fidesz 2022-es győzelmének

Külügyi államtitkár: A vasárnapi választás ágyazott meg a Fidesz 2022-es győzelmének

Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Barcelonában

Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Barcelonában

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Romániában Orban alakíthat kormányt

Romániában Orban alakíthat kormányt

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben

Mogyoróültetvényeket telepítene az agrárminiszter Magyarországra

Mogyoróültetvényeket telepítene az agrárminiszter Magyarországra