Összeborult az illiberális demokráciák cárja és szultánja. Persze ki tudja, meddig tart a két eurázsiai állam, Oroszország és Törökország mostani közeledése, a történelemben inkább acsarkodó katonai és vallási rivális volt Moszkva és Isztambul. Szíriában és az örmény–azeri konfliktusban most is az ellenkező oldalon állnak, igaz, a módszereik hasonlatosak, és nemcsak a Krímben és Cipruson. Könnyen lehet hát, hogy ez nem tartós irányváltás, hanem csak az évszázados kacskaringók legújabb kanyara. Vlagyimir Szorokin író Szellem rovatunk interjújában mindenesetre azt mondja, hazája a kilencvenes években még Európa felé tartott, az utóbbi 15-16 putyini évben viszont az ellenkező irányba fordult.

Az orosz többségű Krímben mintha már vissza is tért volna a középkor, az örök háborúk időszaka. A félsziget évszázadokon át hányódott tatárok, törökök, oroszok között, hogy most formálisan ahhoz az Ukrajnához tartozzon, amelyhez történelmileg soha, ténylegesen meg ahhoz az Oroszországhoz, amely valaha, dél felé nyomultában, megszerezte a muszlimoktól. Egészen 1954-ig nem volt vitatott a hovatartozása, amikor az egyébként orosz születésű szovjet pártfőtitkár, Hruscsov átcsatolta Oroszországtól. Nem önzetlenségből persze, hanem a középkori orosz–ukrán egyesülés – mások szerint csak alkalmi szövetség – emlékére, ugyanis a szovjet vezetés szerint az bizonyította 300 évvel azelőtt, hogy „az ukrán nép üdvözülése csak az orosz néppel való egyesüléssel mehet végbe”. A mai fegyverropogás, amiről Világ rovatunk összeállítása is beszámol, mást bizonyít. Meg persze azt, hogy Kelet-Európa esete ismét igazolja: egyik hatalom se mond le kétesen szerzett területeiről, miközben az ugyanolyan kétesen elvesztett térségeit visszaköveteli.

A Krímet „visszaszerző” Putyin a hét főszereplője, a keleti szál az amerikai elnökválasztásról szóló címlapsztorinkban is felbukkan. A tengerentúli republikánusoknak nehéz napokat okozó, a pártelit által mármár kirúgással fenyegetett jelöltnek, Donald Trumpnak gyakran volt jó szava Moszkva uráról. Jó üzlete viszont nem volt az orosz fővárosban, pedig most elkelne a pénz a kampányára. A politikára költhető milliárdok az október 2-ai magyar kvótanépszavazási korteskedésben is kulcsszerepet játszanak. A közpénzből agitáló Orbán-kormány mindent elsöprő kampányára lehet számítani, a felejtendő múltat idéző szlogeneket pedig akár Trumppal is cserélgethetnék: kerítést a határra! ki a bevándorlókkal! Mindemellett a bojkottpárti baloldali ellenzék csak gyönge hörgésre lesz képes.

A múlt árnyai – és titkai – a Nagy Imre-per bírájáról, Vida Ferencről szóló Szellem-cikkünkben is visszaköszönnek. Nemcsak 60 évvel ezelőttről, de a rendszerváltás idejéből is: Vida nyomdai levonatban maradt 1989-es interjú-memoárjának pontos története most is talányos.

Mint ahogy a magyar propagandaminiszter gazdagodása is. A világpolitika alakítóinak e heti számunkban szereplő illusztris társasága mellett tehát nem maradhatott említetlenül Rogán pasa.