Drogdíler családot kaptak el Budapesten

A kábítószer-kereskedelem mellett más bűncselekményekkel is "folgalkoztak."

  • MTI MTI
Drogdíler családot kaptak el Budapesten

Egy héttagú, családi alapon szervező kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó csoport tagjait fogta el a rendőrség Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján szombaton.

A tájékoztatás szerint a kábítószer-kereskedelem mellett más bűncselekményekkel is gyanúsított bűnözői csoportra 2016 elején figyeltek fel a nyomozók. A gyanú szerint a csoport tagjai Budapesten amfetamint és marihuánát árultak, illetve a drog beszerzését, porciózását és szállítását is végezték.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerdán több helyszínen tartottak házkutatást, amelynek során a kábítószergyanús anyagok mellett nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket, illetve nagy értékű autókat is lefoglaltak - közölték.

A csoport tagjait a rendőrök őrizetbe vették, kettőjük kivételével kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A közlemény szerint a bűnözői csoport Pest déli részén működött.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.