Az RTL Híradó emlékeztetett: Monor fideszes polgármestere korábban egy telekügyben nyilatkozott, és akkor nem nézett utána, ki a tulajdonosa az érintett területnek, most pedig saját cégéről állította, hogy nem tudja, pontosan milyen munkákat végez.
A polgármester Humánswot Kft. nevű informatikai és tanácsadó cége az Országgyűlés Hivatalától kapott megbízást arra, hogy fejlessze a parlamenti könyvtár honlapját. A 444.hu számolt be arról, hogy a monori polgármester cége 200 ezer forinttal a nyílt közbeszerzési értékhatár alatt nyert el megbízást, meghívásos pályázaton. Nettó 24, 8 millió, bruttó 31 millió forintért teszik jobbá a parlamenti könyvtár honlapját.
Zsombok László Krisztián telefonon az RTL Híradónak azt mondta: szerinte nem azért kapta a munkát éppen az ő cége, mert fideszes politikus. Több mint tíz éve vállalkozó, a cégét kilenc éve vette, de csak két éve politikus – érvelt. Állította: nem is tudott az országgyűlési munka részleteiről, mert amikor a megbízást kapták, már polgármester volt, és a cég napi ügyeivel nem törődött.
Amikor olvasta a 444.hu cikkét, először neki is fel kellett hívnia a kollégáit, hogy pontosan milyen megbízásról is van szó – nyilatkozta.
Az LMP szerint szomorú, hogy az Országgyűlés Hivatala is baráti zsebeket töm. Kétszázezer forinttal 25 millió forint alatt bízták meg ezt a céget. Ez azért nagyon fontos, mert a legtöbb állami közbeszerzésnél ez a jellemző. 25 millió forintos értékhatár alatt nem kell kihirdetni a közbeszerzés lehetőségét, hanem meg lehet hívni baráti cégeket – mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
Az Országgyűlés sajtóosztályán csak azt közölték: három céget hívtak meg a pályázatra, és a legjobb ajánlatot a fideszes polgármester cége adta.