Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Több tucat kéményseprő mondott fel azokban a megyékben, ahol az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) átvette a szolgáltatást - közölte a Magyar Nemzet.
Több kéményseprő is a rossz munkakörülmények miatt távozott - mondta a Magyar Nemzetnek Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.
Szerinte azt kifogásolták, hogy hiányos munkaruhában és nem megfelelő felszereléssel kénytelenek dolgozni, de mindezek mellett többeknek autóvezetői tudásukat is bizonyítaniuk kellett a szakmai ellenőrzést végző OKF-nek, egy tesztpályát kellett szintidőn belül teljesíteni.
Vámos Csaba szerint ezek a költséges tesztek feleslegesek, miután a kéményseprőknek nincs szükségük különleges vezetési tudásra.
Hozzátette, a kéményseprők ráadásul több körzetben nem kaptak megfelelő járműveket, ezért buszozniuk kell munka közben. Az utazási költségeknek viszont csak a 80 százalékát fizetik ki nekik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.