Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet – írta a Magyar Nemzet.
A Barack Obama elnök által magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését a távozásról, amit nem fog befolyásolni az sem, hogy ki lesz az USA új elnöke – közölte a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint Bell kissé belefáradt a magyar-amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe. Pedig a demokratákhoz közel álló külképviselet-vezető a beszámoló szerint érezhetően javított az André Goodfriend ideiglenes ügyvivő nevével fémjelzett, 2013-2014 közötti időszak hangulatán, amikor súlyos diplomáciai konfliktussá fajult hat meg nem nevezett magyar köztisztviselő amerikai belépésének megtagadása korrupciós ügyletekre hivatkozva.
A nagykövet várhatóan a jövő év elején, legkésőbb kora tavasszal távozik, feladatait átmeneti jelleggel, az új nagykövet kinevezésééig David Kostelancik helyettes misszióvezető veszi át. A karrierdiplomata nemrég érkezett Budapestre, legutóbb az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának volt külügyminiszteri főtanácsadója.
UPDATE: Colleen Bell az MTI-nek elmondta, hogy a lap meg sem kérdezte őt, és cáfolta, hogy belátható időn belül elhagyná a nagyköveti posztot.
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
A NER főideológusa szerint „mindenki legyen sokkal szerényebb, mert van mire”.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A lap személyiségi jogi pert is indít.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
A kínai ByteDance a korábbi 75 után most újabb 90 nap haladékot kapott.