A kilencszáz lakosú Nyírpilisen vasárnap a választásra jogosultak 58,2 százaléka szavazott, tíz fő kivételével mindenki nemmel.
A voksolásra érkezőket megfigyelték egy, a helyi szavazókör előtt álló mikrobuszból. A járműben megyei aktivisták ültek, akik azért kamerázták a lakosokat, mert választási csalást gyanítottak: azt sejtették, hogy a településről a népszavazás végén sokkal több résztvevőt jelentenek majd le, mint ahányan valóban elmentek.
A helybeliek azonban kiszúrták az akciót: urnazárás után több helybeli – a Bors állítása szerint köztük Beri Róbert polgármester – körbevette a kisbuszt, és kövekkel dobálták meg azt, betörve a szélvédőjét és a lámpáit. Valaki pedig azt írta a jármű oldalára, hogy „meghalsz”.
A Bors idézte Beri Róbertet is, aki azt állította, hogy nem volt a helyszínen a rongálás idején. A polgármester szerint nem történt választási csalás.
A lap rákérdezett az esetre a rendőrségnél, ahol közölték: rongálás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Kamerával vették a népszavazókat Nyírpilisen, botrány lett a vége
Betörték a szélvédőit és a lámpáit annak a kisbusznak Nyírpilisen, amelyből a Bors szerint választási csalást sejtő aktivisták videózták a szavazókört.
Négy cég is kihátrált a felcsúti focicsapat mögül, köztük a Szíjj László-féle Duna Aszfalt
Ezzel már „csak” 29 támogatója van a klubnak, ebből 18 cég Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
Hatezer kalória, marhaszív, szájtapaszos alvás: Erling Haaland módszere túlmutat egy egyszerű diétán
Trump egy iráni atomlétesítmény elleni csapással fenyegetőzik
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Tényleg javítja a teljesítményt a céklalé? Itt a tudományos válasz
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Menesztette Zelenszkij az ukrán hadsereg főparancsnokát
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.