„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Megszüntette a pályakezdő orvosok ösztöndíjait az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így ők átlagosan 43 ezer forinttal kapnak kevesebbet a béremelés ellenére.
Az Emmi tavaly januárban döntött arról, hogy a fiatal szakorvosok 5 éves ösztöndíjprogram keretében bérkiegészítést kapnak, az itthon tartásuk érdekében. Június elején Balog Zoltán azt is bejelentette, hogy szeptembertől bruttó 100 ezer forintos béremelésben részesülnek az orvosok.
Az ATV által megszólaltatott Kőnig Róbert, egy budapesti kórház sebésze például 40 ezerrel forinttal kapott kevesebb fizetést, mint a béremelés előtt, miután hirtelen megvonták tőle az ösztöndíjat.
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, Dénes Tamás elmondta, körülbelül 200 fiatal szakorvos érintett az ügyben, ők 2015-ben vagy előtte szakvizsgáztak, és egészen idáig ösztöndíjban részesültek. Bár az orvosok többsége jól járt a béremeléssel, ez a kisebbség azért fontos, mert pont az ő itthon tartásuk miatt találták ki a programot. Dénes szerint őket nem vonták be a bértárgyalásokba.
Vannak, akiknek "csak" 40 ezer forinttal, de vannak, akiknek több mint 100 ezerrel csökkent a fizetésük szeptemberre.
"Olyan jelzéseket kapunk, hogy nagyon sok kórházigazgató úgy kompenzálja büdzsén belül a költségvetést, hogy az ügyeleti díjakat csökkenti. Volt olyan kolléga, aki azt jelezte, hogy szabadságon volt tíz napig a hónap elején, és arra a tíz napra arányosan nem kapta meg a béremeléssel járó fizetését" – tette hozzá a szakszervezeti elnök.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.