A gyerekek 2015. november 3-án délután a sombereki vállalkozó telephelyére mentek játszani, ahol bemásztak a terményszárítóba, ahol öt-hat méter magasra kukorica volt felhalmozva. Játék közben az egyik kisfiú felmászott a terményhalom tetejére, abban elsüllyedt, és megfulladt.
A baleset időpontjában mindkét vádlott a telephelyen volt, és tudott arról, hogy a tárolónál gyerekek játszanak. Nem küldték el őket.
Az ügyben kirendelt szakértők megállapítása szerint mindkét férfi számos foglalkozási szabályt és előírást szegett meg, ami közvetlen ok-okozati összefüggésben van azzal, hogy az egyik kisfiú meghalt, a másik kettő élete, testi épsége pedig közvetlen veszélybe került.
A vádlottak cselekménye halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősül, melynek büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés – írja az ügyészség honlapja.
Vádemelés a kukoricába fulladt kisfiú ügyében
Vádat emeltek két ember ellen, akiknek mulasztása miatt meghalt egy kisfiú, két gyerek élete pedig közvetlen veszélybe került.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.