Az 1956-os forradalom megítélésében 1989-ben még nem volt érdemi különbség a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ között, a nagy közös emlékezetpolitikán az első repedés akkor következett be, amikor a választáson győztes konzervatívok kihagyták az 1956-os törvény szövegéből Nagy Imre nevét – írja a csütörtökön megjelenő HVG Szelektív múlt című cikkében Rainer M. János történész.

Ettől kezdve 1956 többé nem integrált senkit és semmit, hanem társadalmi és politikai konfliktusokban tűnt fel érvként, például a forradalmi igazságtétel, a megtorlások miatti elszámolások ügyében, és mivel a jobboldali radikálisok ezt forszírozták, a baloldal pedig elutasította, kialakult az a máig ható alapképlet, amely szerint a nacionál-konzervatívoknak van emlékezetpolitikájuk, a másik oldalnak viszont nemigen. És ezen még az sem segített, hogy a liberális oldal az ügynökmúlt feltárását kezdeményezte.

A Fidesz által erőltetett történelemfelfogás szerint az 1944-től 1990-ig tartó időszakban egyetlen nagy sérelemtörténet zajlott, a magyar nép egyszerűen elszenvedte ezt az időszakot. 1956 legfeljebb fáklyaként jelenik meg a sötét periódusban. És zavaró tényező ebben az emlékezetpolitikában a mártírhalált halt kommunista hős, Nagy Imre személye. Az aktivista emlékezetpolitika nem kíván közös értékeket képezni a múlt e szeletéből, a közösség pedig nem tartja közös emléknek a múltból – áll a történész cikkében, amelyet teljes egészében a HVG-ben olvashat el.